Elvált anyuka tehetetlennek érzi magát, több mint fél éve váltak el, és a 20 éves fia nem tolerálja az édesanya új párkapcsolatát, amely most alakult ki. Az új párja türelmes, viszont bántja, hogy nem fogadja el a nevelt fia. A fiú eleinte nem volt hajlandó otthon tartózkodni, amikor jött az anya új párja, mostanában már otthon marad, de levegőnek nézi. Az édesanya eddig csak pozitív visszajelzéseket kapott arra vonatkozóan, hogy milyen jól nevelte a gyerekeit, úgy érzi, hogy mindent megtett értük, amit tudott, önállóságra is nevelte őket, és nem érti, hogy mégis miért kapja ezt a fiától. Tanácstalan, az új párját, és a fiát sem szeretné elveszíteni.
Tovább
Elvált anyuka tette fel a következő kérdést: 3 éve váltak el, most hét éves a kislánya, a váláskor sokat sírt, érzékenyebbé vált, az otthoni viselkedés azóta is problémás. A hölgy az új párjával egy éve ismerkedett meg, már született közös kisbabájuk. A nevelőapa nehezen tudja elfogadni a kislányt, hirtelen haragú, sok a konfliktus. Az édesanya nem tud igazságot tenni közöttük, már megfordult a fejében a szakítás, csakhogy az a kisbabáért való harccal járna. Kérdése, hogy hogyan lehetne békét teremteni, és kideríteni, hogy kinek adjon igazat?
Tovább
A levélíró 30 éves gyermeke a szakítást követően fél évvel később visszafogadta korábbi párját, ezt a szülő nem nézi jó szemmel, és félti a fiát attól, hogy újra megtörténik vele az, ami korábban, rosszul fog vele bánni, és elhagyja a párja, és az egészsége is újra megsínyli. Úgy érzi, hogy nem tudja megállni, hogy ne szóljon, viszont a fiával emiatt romlott a kapcsolatuk.
Tovább
"A pszichológus válaszol" blogba szerettel várom a kérdéseket, amelyeket igyekszem mielőbb röviden megválaszolni.
Az aktuális blogbejegyzésben egy gyakori kérdésre adok választ, a fókuszolásról írok, amely egy kivételes módszer, amelyet mindenkinek ismernie kellene.
Tovább
"A pszichológus válaszol" blogba szerettel várom a kérdéseket, amelyeket igyekszem mielőbb röviden megválaszolni.
Sajnos alkalmanként találkozom azzal, hogy a klienseim megjegyzik, már jártak másik pszichológusnál, akiről nem alakult ki jó benyomásuk, nem tudtak haladni, és ezért azt gondolják, hogy a szakember nem volt kompetens. Ez sajnos erősíti azt a sztereotípiát, hogy "a pszichológusok betegebbek, mint a pácienseik."
Tovább
"A pszichológus válaszol" blogba szerettel várom a kérdéseket, amelyeket igyekszem mielőbb röviden megválaszolni.
A első bejegyzésben az egyik leggyakrabban feltett kérdésre adok választ.
Tovább