Csizmadia Dóra Dalma

 
Mi az a bullying és milyen formái vannak?
A bullying során tartósan és szándékosan bántja, megalázza, megfélemlíti az áldozatot a bántalmazó, hatalmat gyakorol fölötte. Olweus meghatározása szerint: egy diák erőszak áldozata, amikor ismétlődően és hosszú időn keresztül negatív cselekedeteknek teszi ki egy vagy több diáktársa. Ez lehet szándékos sérülés vagy kényelmetlenség okozása, fizikai vagy verbális bántalmazás, ijesztgetés, vagy kirekesztés a csoportból. A három döntő kritérium: az ismétlődés, az ártalom/sérelem és az egyenlőtlen erőviszonyok megléte.
Az iskolai agresszió formái Lee leírása szerint:
1. Fizikai bullying: leginkább észrevehető és rettegést keltő. Az eseteknek körülbelül az egyharmadát teszi ki. Direkt formája az ütés, rúgás, lökdösés, csipkedés, indirekt formája mások tárgyainak eltulajdonítása vagy tönkretétele. Az elkövető diákok esélyesebbek leginkább arra, hogy később erőszakos bűncselekményeket kövessenek el
2. Verbális bullying: az esetek körülbelül 70%-át teszik ki; a felnőttek számára kevésbé észrevehető. Direkt formája a fenyegetés, ingerlés, gúnyolódás vagy kritizálás, indirekt formája a cyberbullying, azaz online felületen történő bullying. A cyberbullying legalább olyan veszélyes, mint a személyesen elkövetett, mert sokszor nem derül ki, hogy ki a zaklató, a névtelenség álarca mögött gyakran durvább tettekre vetemednek a bántalmazók, mint szemtől szemben.
3. Társas (kapcsolati) bullying: csoportból való kizárás vagy a csoporton belüli megfélemlítés, az önérzet folyamatos csökkentése. Direkt formája a kirekesztés, elkerülés, figyelmen kívül hagyás, indirekt formája a kirekesztés az áldozat jelenléte nélkül, aki csak később értesül a dologról. Az áldozatok szerint a bullying egyik leghatékonyabb formája, hiszen serdülőkorban rendkívüli fontossággal bír a kortárscsoport általi elfogadottság

Mi valószínűsítheti, hogy valakiből zaklató vagy áldozat válik?
A bántalmazásnak három fajtája van, fizikai, verbális, és az elhanyagolás. A bántalmazott gyermekekből könnyen válhat bántalmazó, különösen abban az esetben, ha alacsony az empátiás készségük, nem éreznek együtt másokkal. Ha például egy gyermek állatokat kínoz, az pszichopátiára utaló jel is lehet, amely a megbánásra való képtelenséget, és a lelkiismeret nélküli személyiséget jelentheti.
Gyakran az áldozat a csoport perifériáján helyezkedik el, nem a legnépszerűbb gyerek, és rendelkezik valamilyen fizikai vagy cselekvésbeli megkülönböztető jeggyel, pl. szemüveg, vékony vagy teltebb testalkat, az osztály átlagától eltérő bőrszín, csendesebb, visszahúzódóbb, alacsonyabb az önértékelése, könnyebben elhiszi, hogy ő megérdemli ezt a bánásmódot.
A gyerekek próbálgatják a határaikat, és felmérik, hogy ki hogyan reagál. Az első erőpróbálgatásnál már fontos, hogy hogyan reagál a gyerek, aki áldozatszerepbe került, nagyrészt itt eldől az, hogy tovább fogják-e őt bántani. Ha látszik, hogy fél – ami teljesen természetes és normális reakció -, akkor ez táplálja a bántalmazó motivációját.
Olweus szerint vannak passzív és provokáló áldozatok is, a passzív áldozatok félénkek és visszahúzódóak, az önértékelésük alacsony, ezért ellenállás nélkül visszariadnak a támadás következtében, a provokáló áldozatok viszont kihívó magatartásukkal felhívják magukra a figyelmet, és feszültséget keltve magukhoz vonzzák az agresszióra hajlamos társaikat.



Hogyan viselkedjen egy szülő, ha a gyermekét zaklatják?
Sajnos nincs benne a kultúránkban az erre való felkészülés, hiányos az eszköztáruk a szülőknek, és gyakran a pedagógusoknak is.
A megoldás a higgadt, határozott reakció, közösségben az összefogás, a támogatás. Pont a félelem táplálja a bántalmazó erejét, minél többen félnek tőle, és minél többen hagyják reakció nélkül a tettét, annál nagyobb erőre kap. A szülőnek példát kell mutatnia a gyerekének abban, hogy hogyan védheti meg magát, és érzelmileg támogatnia kell őt abban, hogy ez helyes és fontos lépés. Először ehhez el kell hinnie a szülőnek és gyermeknek is, hogy joga van a védelemhez, nem érdemli meg a támadásokat. A gyermek, aki azt látja, hogy a szülő ki meri mondani a véleményét, fel meri vállalni önmagát, ki tud állni magáért, ezt a hitet önmagában megkapja, és képes lesz megvalósítani az életében, amit szeretne. Jó lenne, ha a szülők akkor is támogatnák a gyermekeiket, ha más véleményen vannak, mint ők, mást szeretnének, vagy nemet mondanak. Sok szülőnél látom, hogy bíztatja a gyermekét arra, hogy álljon ki magáért, de otthon erre nem hagy neki terepet, amelyen gyakorolhatna és megerősödhetne.

Mit tehet az iskola és az osztály?
A pedagógusoknak is felelősségük van abban, hogy észre vegyék  a bullyingot, és közbe lépjenek. Skandináv iskolákban működik olyan mentor-program, amely során a szünetekben is figyelnek a tanárok, azonnal reagálnak, ha bullyingot tapasztalnak, és az áldozatok mellé kijelölnek olyan népszerű és magabiztos osztálytársat, aki kiáll mellettük. A bántalmazókkal leülnek a tanárok minden egyes eset után, és szankciókat helyeznek kilátásba további bántalmazás esetére, valamint konflituskezelési és kommunikációs, illetve önismereti tréningeket tartanak a gyerekeknek.
Fontos az egész osztállyal beszélni, ahol bullying merül fel, hiszen a diákok nagy része szemtanúja ennek, és úgy tesznek, mintha nem látnák, vagy bátorítják verbálisan vagy nonverbálisan a zaklatót, mert félnek tőle. A tanuk félnek, megoszlik a felelősség, vagy úgy érzik, hogy majd más tesz valamit, vagy pedig próbálják bagatellizálni a problémát. Ha kiállnak egymásért újra és újra, ahányszor csak szükséges, akkor megszűnik a bántalmazás. A közösség dönti el, hogy mit enged és mit nem, hol a határ a viselkedési formák tekintetében.
Felmérések szerint a jelenlévők kb. 20-30 %-a  a zaklatót támogatja, 25-53% a teljesen kívülálló, passzív szemlélő, és csak 7-25% próbál valamilyen módon segíteni az áldozaton!
Parsons szerint a beavatkozók négy csoportja:
1. támogató beavatkozók: segítik vagy felbujtják az agresszort, attitűdjük pozitív az erőszak és az agresszor iránt,
2. segítő beavatkozók: kiállnak az áldozat mellett vagy megvédelmezik, attitűdjük negatív az erőszak és az agresszor iránt,
3. elkerülők: általában félelemből tudomást sem vesznek a bullying környezetükben való felbukkanásáról, és félnek bármilyen módon közbeavatkozni,
4. ambivalens beavatkozók: nem állnak egyik fél oldalára sem.
A tanu viselkedésének hátterében állhat, hogy bizonytalan státuszúnak érzi magát a csoporton belül, tarthat attól, hogy ő maga áldozattá válhat, ezért nem vállalja az összeütközést a zaklatóval. Kognitív disszonancia-redukció, morális önfelmentés és az áldozat hibáztatása is állhat a háttérben, illetve a zaklatót támogatókat motiválhatja, hogy túlzott a bizonyítási vágyuk az agresszor előtt.



Hogyan érdemes viselkednie a szülőnek, ha a gyermeke a zaklató?
A zaklatók gyakran nem csak a társaikkal, hanem a tanárokkal és más felnőttekkel szemben is agresszívek. Az erőszakkal szembeni attitűdjük pozitívabb a kortársaikhoz képest.
Általában szegényes énképpel rendelkeznek és kisebbrendűségi érzéseik vannak, saját bizonytalanságukat vetítik ki áldozataikra. Az aktív erőszaktevők általában ingerlékeny, lobbanékony és alacsony frusztrációs toleranciájú személyek, kevésbé empatikusak társaikkal, és kevésbé hajlamosak bűntudatot érezni.
A támadó viselkedésének hátterében állhat veleszületett temperamentum is, de az agresszorok szülei nagyon gyakran elérhetetlenek fizikai és/vagy érzelmi szempontból, és nem szabályozzák vagy ellenőrzik gyermekeik erőszakos viselkedését. Lehetséges még modellkövetés is, a családon belüli erőszak, televízió, számítógépes játékok miatt. Elképzelhető az is, hogy az agresszív viselkedés előnyökkel járhat a támadó számára.
Lehetséges, hogy az iskolában büntetés miatt megszűnik a zaklatás, de elképzelhető, hogy máshol tovább folytatja a gyermek, mivel a motivációja változatlan.
A szülő feladata véleményem szerint elsősorban beszélni a gyermekével, utána járni annak, hogy milyen érzések, gondolatok kavarognak az ő fejében. Az lenne az optimális, ha ez preventív jelleggel is működne, tehát nem csak akkor ülnénk le beszélgetni, ha baj van, hanem rendszeresen, így kialakulna egy bizalmas viszony, amelyben a gyerek akar és tud is beszélni magáról. Kiemelt a szülő felelőssége abban az esetben, ha a másik szülő bántalmazza a gyermeket. Ez történhet fizikailag, de verbálisan, vagy elhanyagolás útján is. Gyakran találunk bántalmazó szülőt a bántalmazó gyerek családjában, és azt látjuk, hogy a gyermek nem kapott megértést, együttérzést, viszont agressziót igen, így azt adja tovább, ahogyan vele is bántak. Azonosul az agresszorral, így csökkenti a saját szorongását.
Megoldás lenne a családterápia, de gyakran előfordul, hogy pont az a szülő nem hajlandó ebben részt venni, aki leginkább negatív irányba mozdítja a családi dinamikát. Sokszor az a szülő, aki védeni a gyermekét, képtelen kilépni a kilátástalan helyzetből, pedig elképzelhető, hogy így tudná leginkább megvédeni a gyermekét a bántalmazástól, illetve az ennek a következményeként fellépő személyiségtorzulástól, viselkedési problémáktól is. Fontos lehet az iskolapszichológus segítségét kérni. A lényeg, hogy ne tussoljuk el, ne bagatellizáljuk a zaklatást, hanem következetesen tegyünk meg minden lépést addig, amíg meg nem szűnik.

Hogyan nevelhetjük úgy a gyerekeket, hogy lehetőleg egyik helyzetbe se kerüljenek?
A két kulcsszó szeretet és keretek Becker szülői bánásmód modellje szerint. A szeretetet kevésbé mutató és emellett túlkontrolláló szülő gyermeke önmaga ellen fordulhat, szorongóvá válik, önmagában keresi a hibát minden külső esemény hatására, a túl engedékeny, szabályokat fel nem állító szülő gyermeke pedig nyílt agressziót mutathat a környezete felé, deviáns magatartási formák jelenhetnek meg, és a morális szabályokat támadni fogja. Viszont ha a szülő nap mint nap képes kimutatni a szeretetét, törődését, nem csak szavakkal, de a tetteivel, elfogadó és támogató hozzáállásával, odafigyeléssel, akkor a gyermek feltölti az érzelmi raktárait, csökken a szorongás, az önhibáztatás, és ezt a szeretetteljes viszonyulást lesz képes továbbadni.
A családtagok rengeteg időt töltenek a TV és internet előtt. Napi 10 perc et sem beszélgetnek, és alig töltenek közösen időt, sokszor még az étkezések is kutyafuttában, egyenként történnek. Ha nem kapunk válaszokat a gyermektől a kérdéseinkre, akkor több dologra érdemes figyelnünk. Lehet, hogy csak rossz napja volt, nem alkalmas számára az idő a megnyílásra, de lehetséges, hogy később magától kezdeményezi a beszélgetést, ha a bizalmas légkör megvan. Fontos azt is tudnunk, hogy bizonyos kérdések kevésbé működnek, például a „mi volt az iskolában?”. De ha nyílt kérdéseket teszünk fel konkrétumokra vagy érzésekre vonatkozóan, arra könnyebben érkezhet válasz. Pl. „kivel töltötted a szünetet, mi volt a mai napban a legjobb, ha kívánhatnál bármit, mit kívánnál, miből érzed, hogy szeretlek?” Számtalan lehetőség van, ha szánunk energiát, figyelmet a másikra. A kulcs az, hogy legyünk érzelmileg elérhetőek a gyermekeink számára, ha szeretne nyitni felénk, legyünk ott, figyeljünk, reagáljunk pozitívan.



Milyen jelekből vehetjük észre azt, hogy bántják a gyermekünket?
Leggyakoribb iskolatársak között, általános és középiskolában is.  Olyan erős negatív hatást gyakorol a még formálódó személyiségre, amely során az áldozat folyamatosan retteg, gyakran a hozzátartozóknak sem szól, úgy érzi, hogy nem tudja megvédeni magát. Sokszor azt látjuk, hogy ha nem reagál, azáltal kiszolgáltatottá válik. Lehetséges, hogy kialakulnak alvási és evési problémák, szorongásos tünetek /pl. gyomorfájás, gyakran visszatérő fejfájás/, folyamatos levertség, kilátástalanság, nem szeretne iskolába menni. A tartós hangulatváltozás fontos jel lehet. Kamaszkorban pedig az önbizalom mélyrepülése mellett még érzékenyebbek a kamaszok, és szélsőséges érzelmi viharok áldozatai, amelyek fokozzák a negatív események fájdalmának megélését.  Sokan annyira félnek attól, hogy meg tudnak-e felelni a kortársaiknak, hogy meg sem mernek szólalni társaságban.
A bullyingnak általában súlyos hosszú távú következményei vannak az áldozatra: alacsony önértékelés és depresszió, szélsőséges esetekben önhibáztatás vagy öngyilkosság. Előfordul, hogy a zaklatás áldozatai úgy érzik, másképpen nem tudnak védekezni, csak agresszióval.

Segíthet az iskolaváltás?
Először az adott környezetben érdemes megpróbálni kezelni a problémát, összefogva és következetesen. Aki egyszer áldozat volt, könnyen válik újra azzá, ha a lelkében még mindig annak érzi magát, ezt egy esetleges bántalmazó más környezetben is azonnal látni fogja és támad.
 
Elképzelhető, hogy a gyermekkori iskolai zaklatás teljes mértékben feldolgozásra kerül?
Nyomot hagy a zaklatás, de fel lehet dolgozni, meg lehet erősödni, sőt épülni lehet a megélt tapasztalatok által, hiszen az érzelmi átdolgozás során új készségeket fedezhet fel magában a korábbi áldozat, amelyek segítségével az élete során a későbbiekben hatékonyabban tudja kezelni a hasonló helyzeteket, és esetleg másokat, vagy majd a gyermekeit is képes lesz megvédeni.

Köszönöm szépen a kérdéseket Trogmayer Évának, a Délmagyarország újságírójának!

írta: Csizmadia Dóra