Baba mellett iskola illetve munka?

2011. Aug. 28.
A kicsik életében a legmeghatározóbb az első három év. Rendkívül hangsúlyos ilyenkor, hogy mennyi időt töltünk vele, hogyan bánunk és foglalkozunk vele. Természetesen az idő minősége is számít, hiszen ha csak fizikailag egy térben foglalunk helyet, de nincs semmilyen kontaktus, az eltér attól, mintha valójában a gyermekünkre figyelünk, kommunikálunk vele, megsimogatjuk, megöleljük. Ez utóbbit hívjuk minőségi időnek.

Amikor egy baba a világra jön, akkor megérdemli, hogy a szülei várják őt. Akár tervezték, akár nem. Ő egy új kis élet, aki a családba érkezik. Védtelen és kiszolgáltatott, óriási szüksége van a szüleire, nem csak fizikailag, hanem lelkileg, érzelmileg is. Ha a szülei számára fontosabb az iskola azonnali befejezése, a munka, karrier, hobby, vagy bármi más, akkor az a gyermek viselkedésén, egészségi állapotán akkor, és később is meg fog látszani. Igen, az egészség szempontjából is rendkívül fontos a törődés, az érintés, szeretet!  
Természetesen a kicsinek az édesanyja mellett a legjobb, ez segíti elő leginkább a testi-lelki fejlődését. Később fontos lesz számára az, hogy közösségbe kerülhessen, más gyermekekkel játszhasson, ez szükséges ahhoz, hogy szocializálódjon, elsajátítsa azt, hogy a társas közegben hogyan illik, hogyan kell, és hogyan érdemes viselkedni. De ennek is megvan a maga ideje, nem szabad elsietni!

Sok szülő azt mondja, hogy nincs ideje naponta fél órát sem teljesen odafigyelni a gyermekére. Pedig azok a gyermekek, akikkel naponta leülnek játszani, beszélgetni a szülők, vagy elmennek közös programra, sokkal kiegyensúlyozottabbak, mélyebb bizalom alakulhat ki, és őszintébbek a szüleikkel. A később így felnövő gyermekre a szülei sokkal jobban számíthatnak, támaszkodhatnak.
Komoly energiabefektetés a gyermeknevelés. De az eredmény magáért beszél, hiszen óriási különbség van egy elhanyagolt és egy olyan gyermek között, akit szeretnek, akire odafigyelnek.

Ha úgy érzed, hogy néha nagyon nehéz jó szülőnek lenni, de szeretnél hatékonyan megbirkózni a gyermeknevelés nehézségeivel, és olyan gyermeket nevelni, akire büszke lehetsz, akkor jelentkezz a Szülővé válni Tréningre a NőiLélek.hu-n!

írta: Csizmadia Dóra

 Vissza az írásokhoz

Legutóbbi írások
Kulcsszavak
Csizmadia Dóra Dalma pszichológus

Csizmadia Dóra Dalma

diplomás pszichológus
+36.20.394.2020
info@csizmadiadora.hu







Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adatai védelméről. Oldalunkon sütiket használunk a jobb működésért. További információk
Nem fogadom el
Rendben
Beállításait mentettük