Mit tegyünk, ha a gyermek olyan kérdéseket tesz fel, amelyekkel zavarba hoz minket, illetve környezetét?
Először is fontos tudnunk, hogy a gyermek
kíváncsisága nélkülözhetetlen mozgatórugó a világ megismeréséhez. Ha kioltjuk, nem reagálunk rá, bagatellizáljuk azt, ami érdekli, ha figyelmen kívül hagyjuk, és úgy teszünk, mintha nem lenne fontos a kérdése, akkor azzal azt üzenjük neki, hogy ő maga nem fontos nekünk, illetve nem mer majd kérdezni, így pedig hogy szerzi meg a szükséges ismereteket, hogy lesz bátorsága új dolgokat felfedezni?
A szülő és gyermek közti
bizalom és
érzelmi biztonság alapköve, hogy reagálunk rá, ha valamilyen igényét fejezi ki a gyermek. Így tanulja meg, hogy a világ is reagál rá, hogy érdemes, sőt fontos jelezni, hogy van értelme, ha tesz valamit. Ha valakinek a jelzéseire, igényeire, szükségleteire tartósan nem reagálnak, akkor kialakulhat a
tanult tehetetlenség, amely során apró és könnyen elérhető cél érdekében sem jelez már, mert nem látja értelmét, ez pedig egész felnőttkorára is kihathat.
Ha biztosítunk olyan
minőségi időt, amikor a gyermek kérdezhet, amikor csak vele foglalkozunk, nem mással, nem megy a TV, nem a telefonunkat nézzük, nem főzünk vagy beszélgetünk mással közben, tehát csak rá figyelünk, kérdezzük a véleményét, mit gondol erről-arról, a világ dolgairól beszélgetünk vele, és lehetőséget kap arra, hogy kérdezzen, akkor mennyiségét tekintve is kevesebbszer kérdez mások előtt, és minőségét tekintve is kevésbé kínos kérdések merülnek fel, ha az
empátiás készségét fejlesztjük. Ez utóbbihoz nélkülözhetetlen szintén az otthoni, nyugodt körülmények közötti beszélgetés, amely során segítünk megismerni mások nézőpontját is, ezáltal idővel megtanulja, hogy mások érzéseit tiszteletben tartsa, és ezért saját
igényeit, vágyait akár késleltetni is tudja - ez pedig a
szocializáció fontos lépcsőfoka.
A
példamutatás is elengedhetetlen, ha hallja a gyermek, hogy a szülei
tisztelettel beszélnek egymással, vele, és másokkal is, másokról is, akkor ő is ezt tanulja meg.
Végül lényeges, hogy ha számunkra kínos kérdésekkel szembesülünk, higgadtan reagáljunk, ne essünk pánikba, hiszen ha mi elveszítjük a nyugalmunkat, azzal azt mutatjuk a gyermeknek, hogy valami szörnyű dolog történt. Pedig a kérdezés számára természetes, kezeljük mi is így, és akár - mások füle hallatán - egy diszkrét, tömör azonnali válasszal, vagy egy késleltető válasszal reagálhatunk, pl. "megbeszéljük kint/a kocsiban/otthon."
Itt pedig említenünk kell az
ígéretek betartásának fontosságát is, mivel ez a bizalmat és érzelmi biztonságot építi, nélkülözhetetlen. Ha kisgyermekként ezt megkapja a gyermek, később, kiskamaszként és tinédzserként is nagyobb eséllyel fordul hozzánk, ha szükségét érzi.
Az indoklás, magyarázat is fontos lehet hasonló helyzetekben, elmondhatjuk a gyermeknek, hogy azért nem a néni vagy bácsi előtt szerettünk volna erről beszélni, mert nem akartuk, hogy rosszul essen neki. Azzal, hogy megtanulja felismerni mások érzéseit, és figyel rájuk, a sajátjaira is jobban figyel, felismeri őket, mer beszélni róluk, és megtanulja kontrollálni, irányítani őket, amely pedig az
érzelmi intelligencia fejlődését jelenti.
írta:
Csizmadia Dóra
