Hat- és nyolc osztályos gimnázium
Menjen, vagy maradjon a gyerek?
Vannak olyan gimik, amelyeket versenyistállóként emlegetnek. Fontos, hogy jól ismerjük a gyermekünket, mielőtt arról döntünk, hogy jelentkezzünk-e a hat- vagy nyolc osztályos középiskolai felvételire.
A gimnáziumok megszűrik a gyerekeket, ezért egy lehetséges kudarc érheti a gyereket, talán ehhez még túl fiatal korban.
Figyelembe kell vennünk még a felvételire készülés előtt az egyéni különbségeket, hiszen vannak gyerekek, akiknek a figyelemtartása, kudarctűrése, memóriája magasabb szinten működik, és vannak, akik inkább játékos, álmodozóbb típusba tartoznak, ez nem jó vagy rossz, egyszerűen csak más, és lényeges, hogy ne kényszerítsük bele a gyereket egy nem neki való helyzetbe, ami hosszútávon megnyomoríthatja.
Egyszer egy kliensem azt mondta, ő egy csillag, és folyamatosan egy kocka alakú dobozba próbálják belenyomni, így viszont a kis szárnyai sérülnek. Ez a megélés átérezhető, és fejlődésben lévő gyermeknek nem kívánnék ilyesmit, az idegrendszer is kb. 22 éves korig érési folyamatban van, és lehetséges, hogy a gyermek alkotói, művészi pálya felé kacsingat, vagy ott fogja megtalálni a helyét.
Fel kell tennünk a kérdést, miből állhat a boldogság? Ne csak a teljesítmény útján lássuk elérhetőnek azt. A nyugodt percek, kikapcsolódás, és ha mindenki megtalálja a saját útját, azt, amiben önmagát elég jónak érzi, és sikerei vannak, az már talán ilyesmi.
Informálódjunk az iskolákról, mielőtt jelentkezünk. Ne csak honlapokról, hanem keressünk oda járó diákokat, vagy akik korábban ott érettségiztek, mit mesélnek a tapasztalataikról?
Hallottam már olyan kamaszról, akinek azt mondták a tanáraik: "Ti már gimibe jártok, Ti vagytok a legkisebbek, különlegesen jól kell teljesítenetek!"
Olyanról is gyakran hallok, hogy az érettségi előtt már két évvel elkezdik stresszelni a gyerekeket ezzel a vizsgahelyzettel, és napi szinten ijesztgetik őket, katasztrofizálják a várható helyzetet.
Ha gyorsabb fejlődést várunk, ez nem azzal érhető el, hogy présbe tesszük a gyerekünket. Ha érzelmileg támogatjuk, bátorítjuk, segítünk kibontakoztatni a saját egyéniségét, hagyjuk kikapcsolódni, pihenni, akkor szilárdulnak meg az emlékek, beépül, használhatóvá válik, amit tanult. A test és az elme izmainak is időnként el kell ernyedniük ahhoz, hogy újra bírják a feszítést.
Ha olyan testi tüneteket tapasztalunk, mint a fej- vagy hasfájás, szédülés, hányinger, álmatlanság vagy rémálmok, folyamatos fáradékonyság, étvágytalanság, akkor gyanakodhatunk teljesítményszorongásra.
Szempont még, hogy hogy érzi magát a gyermek az iskolában, ahová eddig járt? Vannak-e barátai, hogyan bánnak vele a tanárai, mennyit kell utazni? Hallottam már olyat, hogy valaki nagyon szomorú volt, mert el kellett hagynia az osztályát a felvételizés után. Ha jól érzi magát ott, akkor nem biztos, hogy érdemes bolygatni az életét, vajon tényleg jobb lesz neki a gimiben, vagy boldogabb diák lenne, ha végig járja az általános iskolát a barátaival?
Az utazás időtartama elvehet időt a barátoktól a rendszeres mozgás, különórák rovására is mehet. Volt olyan kamasz, aki arra panaszkodott, az utazás miatt még a tanulnivalókra sem marad elég ideje, nemhogy arra, hogy élete is legyen. Folyamatosan stresszes és fáradt volt, és izgult a teljesítménye miatt.
Nem minden 10 éves gyereknek való az a hajtás, amelyben a 18 évesek élnek. Talán a 18 éveseknek sem erre lenne szükségük. A gimi nagyobb önállóságot kíván, és gyermekként kamaszok között tölti a napjait. Ez lehet rendben is, és nem is. Alaposan érdemes mérlegelnünk a konkrét helyzetre vonatkozó szempontokat a gyermekünk személyiségét és szükségleteit, igényeit, képességeinek irányát figyelembe véve.
A Dívány cikkét ide kattintva olvashatja.
írta: Csizmadia Dóra
Vannak olyan gimik, amelyeket versenyistállóként emlegetnek. Fontos, hogy jól ismerjük a gyermekünket, mielőtt arról döntünk, hogy jelentkezzünk-e a hat- vagy nyolc osztályos középiskolai felvételire.
A gimnáziumok megszűrik a gyerekeket, ezért egy lehetséges kudarc érheti a gyereket, talán ehhez még túl fiatal korban.
Figyelembe kell vennünk még a felvételire készülés előtt az egyéni különbségeket, hiszen vannak gyerekek, akiknek a figyelemtartása, kudarctűrése, memóriája magasabb szinten működik, és vannak, akik inkább játékos, álmodozóbb típusba tartoznak, ez nem jó vagy rossz, egyszerűen csak más, és lényeges, hogy ne kényszerítsük bele a gyereket egy nem neki való helyzetbe, ami hosszútávon megnyomoríthatja.
Egyszer egy kliensem azt mondta, ő egy csillag, és folyamatosan egy kocka alakú dobozba próbálják belenyomni, így viszont a kis szárnyai sérülnek. Ez a megélés átérezhető, és fejlődésben lévő gyermeknek nem kívánnék ilyesmit, az idegrendszer is kb. 22 éves korig érési folyamatban van, és lehetséges, hogy a gyermek alkotói, művészi pálya felé kacsingat, vagy ott fogja megtalálni a helyét.
Fel kell tennünk a kérdést, miből állhat a boldogság? Ne csak a teljesítmény útján lássuk elérhetőnek azt. A nyugodt percek, kikapcsolódás, és ha mindenki megtalálja a saját útját, azt, amiben önmagát elég jónak érzi, és sikerei vannak, az már talán ilyesmi.
Informálódjunk az iskolákról, mielőtt jelentkezünk. Ne csak honlapokról, hanem keressünk oda járó diákokat, vagy akik korábban ott érettségiztek, mit mesélnek a tapasztalataikról?
Hallottam már olyan kamaszról, akinek azt mondták a tanáraik: "Ti már gimibe jártok, Ti vagytok a legkisebbek, különlegesen jól kell teljesítenetek!"
Olyanról is gyakran hallok, hogy az érettségi előtt már két évvel elkezdik stresszelni a gyerekeket ezzel a vizsgahelyzettel, és napi szinten ijesztgetik őket, katasztrofizálják a várható helyzetet.
Ha gyorsabb fejlődést várunk, ez nem azzal érhető el, hogy présbe tesszük a gyerekünket. Ha érzelmileg támogatjuk, bátorítjuk, segítünk kibontakoztatni a saját egyéniségét, hagyjuk kikapcsolódni, pihenni, akkor szilárdulnak meg az emlékek, beépül, használhatóvá válik, amit tanult. A test és az elme izmainak is időnként el kell ernyedniük ahhoz, hogy újra bírják a feszítést.
Ha olyan testi tüneteket tapasztalunk, mint a fej- vagy hasfájás, szédülés, hányinger, álmatlanság vagy rémálmok, folyamatos fáradékonyság, étvágytalanság, akkor gyanakodhatunk teljesítményszorongásra.
Szempont még, hogy hogy érzi magát a gyermek az iskolában, ahová eddig járt? Vannak-e barátai, hogyan bánnak vele a tanárai, mennyit kell utazni? Hallottam már olyat, hogy valaki nagyon szomorú volt, mert el kellett hagynia az osztályát a felvételizés után. Ha jól érzi magát ott, akkor nem biztos, hogy érdemes bolygatni az életét, vajon tényleg jobb lesz neki a gimiben, vagy boldogabb diák lenne, ha végig járja az általános iskolát a barátaival?
Az utazás időtartama elvehet időt a barátoktól a rendszeres mozgás, különórák rovására is mehet. Volt olyan kamasz, aki arra panaszkodott, az utazás miatt még a tanulnivalókra sem marad elég ideje, nemhogy arra, hogy élete is legyen. Folyamatosan stresszes és fáradt volt, és izgult a teljesítménye miatt.
Nem minden 10 éves gyereknek való az a hajtás, amelyben a 18 évesek élnek. Talán a 18 éveseknek sem erre lenne szükségük. A gimi nagyobb önállóságot kíván, és gyermekként kamaszok között tölti a napjait. Ez lehet rendben is, és nem is. Alaposan érdemes mérlegelnünk a konkrét helyzetre vonatkozó szempontokat a gyermekünk személyiségét és szükségleteit, igényeit, képességeinek irányát figyelembe véve.
A Dívány cikkét ide kattintva olvashatja.
írta: Csizmadia Dóra
Vissza az írásokhoz
Legutóbbi írások
Kulcsszavak